menü

Okos klíma

Okos otthonokba okos klíma, profi szakemberek által, egész Pest megye területén. Lehetőség van telefonnal vezérelt klímák beszerelésére is, amit szintén vállalunk márkától függetlenül, kedvező áron, rövid határidővel, garanciálisan. Részletek az oldalon.

Hívjaügyfélszolgálatunkat!+36 (20) 611 8463Állunk
rendelkezésére!
Okos klíma Okos klíma

Okos otthonokba okos klíma

Okos otthonokba okos klíma dukál, amit mindenképpen profi szakemberre szabad csak bízni. Cégünk kiváló klímaszerelő szakemberei több, mint 20 év tapasztalattal a hátuk mögött vállalják klímák teljeskörű munkálatait, többek között annak beszerelését, beszerzéssel és ingyenes helyszíni konzultációval együtt. Munkatársaink Budapest kerületeiben, illetve Pest megye minden további településén szintúgy állnak rendelkezésére mindenben.

Általában az okos otthonokban okos klíma szokott felkerülni, amit már telefonról is lehet irányítani és akár fűteni is tud, nem csak hűteni. Természetesen mi ilyen készüléket is tudunk Önnek ajánlani és vállaljuk a beszerelést. Csak annyit kell tennie, hogy felkeres minket elérhetőségeink bármelyikén és kér egy időpontot az ingyenes helyszíni konzultációhoz. Ilyenkor kollégáink felmérik az épület adottságait és átbeszélik Önnel, hogy pontosan mit is szeretne.

Ha minden információ a birtokukban van, fognak tudni Önnek megfelelő ár/érték arányban készüléket ajánlani, akár 10 év gyártói garanciával is. Ezt követően pedig, kollégáink örömmel beszerzik a készüléket, majd egy Önnek is alkalmas időpontban elvégzik annak beszerelését és megmutatják a készülék helyes használatát. Szakembereink természetesen márkától- illetve típustól függetlenül vállalják minden klíma munkálatait, a későbbiekben a tisztítást és javítást is.

Mindezeken felül pedig, amennyiben velünk szerelteti be készülékét, az első tisztítást ajándékba adjuk. Szerelőink munkájukra garanciát vállalnak és számlát adnak. Okos otthonokba okos klímát már jópárat beüzemeltünk, így biztosan nem nyúl mellé, ha tőlünk kér segítséget, továbbá, ha most feleszi velünk a kapcsolatot, akár már egy héten belül élvezheti okos klímáját. Várjuk és örömmel fogadjuk megkeresését elérhetőségeink bármelyikén.

Ha igénybe venné a segítségünket vagy bármilyen megválaszolatlan kérdése lenne, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat munkanapokon 08:00 - 18:00 óra között a +36 (20) 611 8463 telefonszámon vagy írjon nekünk emailt az info@nozo-klima.hu címünkre és szakembereink örömmel megválaszolják kérdését.

Ajánlatkérés
Okos otthonokba okos klíma

Okos klíma 

Manapság már a nyomtatott és online sajtóban, a televízióban sokat hallhatunk arról, hogy milyen háztartási eszközt tettek a cégek okossá. De mit is jelent az, hogy okos a kávéfőző vagy a klíma? Jó ez nekünk egyáltalán? Kényelmes lesz nekünk? Egyáltalán mit kell nekünk ezért tennünk?

Ez a kérdéskör rendkívül összetett és a szakértők rengeteg publicisztikát jelenítettek már meg. Mi a klímák szemszögéből szeretnénk elsősorban bemutatni az okos otthonokat. Manapság már az internetnek és a vezeték nélkül adatátvitelnek köszönhetően, mindent összetudunk kapcsolni, telefonról, számítógépről tudjuk ezeket vezérelni, úgy tudjuk készülékeinket automatizálni, hogy a közelükben sem vagyunk.

Klímaszerelésre van szüksége? Kérjen ajánlatot!

Okos, modern otthon mindenkinek!

Elektromos berendezéseink már rendkívül régóta vannak. Ezeknek a készülékeknek, jelenleg egy új hulláma van, mivel egyre praktikusabbak és egyre intelligensebbek. Az internet, a vezeték nélküli hálózat, az okostelefonok lehetőséget adnak nekünk arra, hogy minden modern készülékünket összehangoljuk. Ma már megtudunk tenni olyat is, hogy a munkahelyünkről beállítjuk, hogy a klíma mikor kapcsoljon fel, így mire hazaérünk már kellemes levegő fog minket fogadni.

Sőt, akár azt is be lehet állítani, hogy a készülék észlelje a hőingadozást és amikor egy bizonyos hőmérséklet fölé vagy alá esik, akkor bekapcsol a készülék. A nyolcvanas évek óta ismerjük az intelligens otthon kifejezést. Azonban ez ma már nem egy Science Fiction dolog, sokkal inkább valóság. Ma már a kávéfőzőtől a klímáig találunk olyan készülékeket, amelyeket lehet telefonnal vagy más eszközzel optimalizálni, irányítani. Ezek kényelmesebbé és komfortosabbá tehetik otthonunkat. 

Az okos klíma
Az okos klíma

Az okos klíma

A klíma már alapjáraton félig okos, hiszen a legtöbbet tudjuk időzíteni, nagyon sok mindent betudunk rajtuk állítani. A klímánkat ma már akár a metróról is tudjuk irányítani, megtudjuk neki mondani, hogy mikor kezdje el hűteni a lakást. Illetve megannyi olyan funkció van, amely okossá teszi a klímát. Ilyen funkció például az éjszakai üzemmód, amikor sokkal kevesebbet fogyaszt a készülék, a mozgásérzékelő, az automatikus szűrő tisztítás (ez nem helyettesíti a rendszeres tisztítást!), és a fűtés és a hűtés közötti váltakozás. 

Ma már ilyen sok fajta márkánál elérhető, például a Fujitsunál, Samsungnál, LG-nél stb. A wifi-s klímákról elmondható, hogy van olyan készülék, amely alapból fel van szerelve wifi modullal és olyan is van, amelybe utólagosan lehet beszerelni. Ha ilyen klímát szeretne, akkor feltétlenül egyeztessen velünk és mi ajánlunk Önnek egy jó klímát, amelyet ezt követően be is szerelünk!

Szeretne többet tudni?

Terveivel kapcsolatban szeretne egyeztetni egy szakemberrel? Kíváncsi, hogy mennyi ideig tartana a munka elvégzése? Pontosan milyen összeggel kell számolnia? Esetleg a kiválasztott klímával kapcsolatban szeretne érdeklődni? Hívja ügyfélszolgálatunkat munkanapokon 08:00 - 18:00 között és kérje szakemberünk segítségét.

+36 (20) 611 8463

Szeretne egyedi árajánlatot kapni? Kattintson a szöveg alján lévő gombra és adja meg a nevét, email címét, telefonszámát és írja le részletesen miben is lehetünk az ön segítségére. Fontos, hogy telefonszámot mindenképpen adjon meg, illetve a leírásban jelölje meg, hogy szükség esetén milyen időpontban hívhatja szakembereinket, ha az szükséges.

Online ajánlatkéréshez kattintson ide!

A legjobbakkal szövetségben.

Számunkra fontos, hogy ügyfeleink a legjobb szolgáltatást kapják, de mi értelme a jó szolgáltatásnak, ma maguk a készülékek nem jók? Mi csak olyan készülékeket ajánlunk minden ügyfelünknek, amelyek a mi általunk generált szintet elérik, vagy meglépik. Szerencsére a gyártóknak is céljuk, hogy jó termékeket állítsanak elő, ezért rengeteg márkától tudunk ajánlani klímákat. Mindegyik gyártóval kapcsolat állunk, éppen ezért nagyon könnyen tudunk információt szerezni, vagy épp pótalkatrészeket. Minden ügyfelünknek a lehető legjobb, az igényei mérten a legjobb készüléket ajánljuk, mert tudjuk, hogy egy klíma vásárlása egy legalább 20 évre szóló döntés. Válasszon a felsorolt márkáink közül, és már el is kezdhetjük a közös munkát!

Azonnali hívás +36 (20) 611 8463
Klíma javítás Budapest Klímaszerelés Budapesten Klíma gázfeltöltés és klíma karbantartás Klíma beépítés Klímaszerelés OXOX Klímaszerelés Klíma beszerelés akár 2 napon belül! Légkondícionáló szerelés szolgálatások Gázkészülék szerelés Épületgépészet Budapest Fűtés javítás Kondenzációs gázkazán Gázszerelés gyorsszervíz Burkolás - Parkettázás Olcsó lakásfelújítás tökéletes kivitelben Burkoló Mester - Fürdőszoba, nappali, kert és terasz burkolás