menü

Klíma nyomáspróba

Vállalunk klíma nyomáspróba ellenőrzést, egész Pest megyében. Profi szakemberek által, több, mint 20 év tapasztalattal, garanciálisan dolgozunk, precízen és megbízhatóan, rövid határidővel. Munkánkra számlát adunk. Keressen minket bizalommal.

Hívjaügyfélszolgálatunkat!+36 (20) 611 8463Állunk
rendelkezésére!
Klíma nyomáspróba Klíma nyomáspróba

Klíma nyomáspróba

Vállaljuk klíma nyomáspróba elvégzését, amit mindenképpen bízzon szakembere, hiszen egyrészt bonyolult művelet, másrészt komoly szakmai tapasztalatot igényel. Cégünk kiváló klímaszerelő szakemberei rendelkeznek minden szükséges engedéllyel és tudással, hiszen több, mint 20 év tapasztalattal a hátuk mögött vállalják a klíma nyomáspróba elvégzését Budapest összes kerületében, illetve Pest megye minden további településén szintúgy.

Mindenképpen keressen minket ennek kapcsán bizalommal elérhetőségeink egyikén és mi igyekszünk mihamarabb kimenni a helyszínre és elvégezni a klíma nyomáspróbáját. Lejjebb kitérünk oldalunkon a klíma nyomáspróbájának fontosságára, illetve gyakoriságára is, de ha szeretne többet megtudni erről, mindenképpen vegye fel velünk a kapcsolatot. Szakemberink örömmel válaszolnak minden kérdésére.

Kollégáink a rövid határidő mellett, precízen és megbízhatóan dolgoznak, kedvező áron és munkájukra garanciát vállalnak, emellett számlát adnak. A klíma nyomáspróbája viszonylag rövid idő alatt megvan, sokszor fél óra alatt végeznek vele a szerelők. Mindazonáltal, nagyon fontos, hogy ezt is rendszeresen megtegyék. Bármiben is lehetünk segítségére, keressen minket bizalommal. Várjuk és örömmel fogadjuk megkeresését.

Ha igénybe venné a segítségünket vagy bármilyen megválaszolatlan kérdése lenne, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat munkanapokon 08:00 - 18:00 óra között a +36 (20) 611 8463 telefonszámon vagy írjon nekünk emailt az info@nozo-klima.hu címünkre és szakembereink örömmel megválaszolják kérdését.

Ajánlatkérés
Klíma nyomáspróba

Mi az a klíma nyomáspróba?

A nyomáspróba egy rendkívül gyors és egyszerű folyamat, maximum fél órás művelet. A nyomáspróba során azt teszteljük, hogy a készülék engedi-e a gázt. Ha igen, milyen mértékben. Az elfogadott mérték a töltet 1-3 százaléka, ha ennél magasabb, akkor szivárgás vizsgálatra van szükség, majd javításra. A nyomáspróba során gázt töltünk a rendszerbe, nevezetesen száraz nitrogént, ezzel teszteljük a nyomást. A nyomást minden egyes karbantartási munkálat során elvégezzük, mivel csak így egész egy karbantartási folyamat.

A nyomáspróba során bizonyosodunk meg arról, hogy minden rendben van a rendszerrel. A légkondicionáló rendszer időnként nem tud hideg levegőt biztosítani a helyiségben. Ez a probléma előfordul, ha a rendszer kiüríti a hűtőközeggázt, de számos egyéb probléma okozhatja ezt a körülményt. Ha ez egy légkondicionálóval történik, a nyomáspróba elengedhetetlen a gázszivárgás pontos helyének megállapításához. A légkondicionáló nyomáspróbája hasznos eljárás a rendszer szivárgási területének azonosítására. Ez nem javítási szolgáltatás, de elengedhetetlen a gázszivárgás elkerülésének érdekében.

Klímaszerelésre van szüksége? Kérjen ajánlatot!

Miért szükséges a nyomáspróba?

A hűtőközeg gázszivárgása rozsdásodást vagy károsodást okozhat és a nyomásérzékelők kikapcsolják a kompresszort, ha a hűtőközeg nyomása nem elegendő. Ez azt jelenti, hogy nem fog működni a klíma berendezés. Tehát, ha a szobája nem elég hideg, még akkor is, ha a légkondicionáló működik, a nyomáspróba lényeges lehet. Fontos szerepet játszik abban, hogy más hibák is feltűnjenek. Néhány ilyen tipikus hiba:

A beltéri ventilátor tekercs piszkos, ami miatt nem áramlik rendesen a hideg levegő. A kültéri kondenzátor is piszkos lehet. Ez a hűtőközeg elégtelen működését eredményezi. De akár még az is lehet, hogy a telepített légkondicionáló alul méretezett, így sosem fogja kielégíteni igényeinket. A rendszerben egy másik probléma is létezhet, ami a légkondicionáló rendszer nem folyamatos működését eredményezi. Ezt a problémát is felfedheti a nyomáspróba.

Miért szükséges a nyomáspróba?
Ki végezheti el a nyomáspróbát?

Ki végezheti el a nyomáspróbát?

A nyomáspróbát csak hivatásos szakember végezheti el. Ennek két teljesen egyszerű oka van. Az egyik az, hogy ez egy szakma. Szakmát pedig csak szakképzett ember végezzen. Gondoljon bele, egy nyomáspróba esetén az ember száraz hidrogénnel dolgozik. Biztos benne, hogy ezt a feladatot egy nem szakképzett emberre akarja bízni? Jobb a biztonság, jobb olyan emberre bízni, aki ért is hozzá. 

A másik nyomós érv pedig az, hogy rengeteg cég, rengeteg forgalmazó csak úgy garantálja a garanciát, ha mindig hivatásos szerelő végzi el a munkát. Na de ki a hivatásos szerelő? Az, akinek regisztrációja van a Nemzeti Klímavédelmi Hatóságnál. A Nemzeti Klímavédelmi Hatóság honlapján fellelhetőek azok a szerelők, akik rendelkeznek ilyen regisztrációval, de nem kell tovább mennie, mivel nekünk van regisztrációnk. Mi hivatalos, szakképzett szerelők vagyunk. Ha úgy gondolja, hogy itt az ideje a nyomásvizsgálatnak, akkor hívjon minket!

Szeretne többet tudni?

Terveivel kapcsolatban szeretne egyeztetni egy szakemberrel? Kíváncsi, hogy mennyi ideig tartana a munka elvégzése? Pontosan milyen összeggel kell számolnia? Esetleg a kiválasztott klímával kapcsolatban szeretne érdeklődni? Hívja ügyfélszolgálatunkat munkanapokon 08:00 - 18:00 között és kérje szakemberünk segítségét.

+36 (20) 611 8463

Szeretne egyedi árajánlatot kapni? Kattintson a szöveg alján lévő gombra és adja meg a nevét, email címét, telefonszámát és írja le részletesen miben is lehetünk az ön segítségére. Fontos, hogy telefonszámot mindenképpen adjon meg, illetve a leírásban jelölje meg, hogy szükség esetén milyen időpontban hívhatja szakembereinket, ha az szükséges.

Online ajánlatkéréshez kattintson ide!

A legjobbakkal szövetségben.

Számunkra fontos, hogy ügyfeleink a legjobb szolgáltatást kapják, de mi értelme a jó szolgáltatásnak, ma maguk a készülékek nem jók? Mi csak olyan készülékeket ajánlunk minden ügyfelünknek, amelyek a mi általunk generált szintet elérik, vagy meglépik. Szerencsére a gyártóknak is céljuk, hogy jó termékeket állítsanak elő, ezért rengeteg márkától tudunk ajánlani klímákat. Mindegyik gyártóval kapcsolat állunk, éppen ezért nagyon könnyen tudunk információt szerezni, vagy épp pótalkatrészeket. Minden ügyfelünknek a lehető legjobb, az igényei mérten a legjobb készüléket ajánljuk, mert tudjuk, hogy egy klíma vásárlása egy legalább 20 évre szóló döntés. Válasszon a felsorolt márkáink közül, és már el is kezdhetjük a közös munkát!

Azonnali hívás +36 (20) 611 8463
Klíma javítás Budapest Klímaszerelés Budapesten Klíma gázfeltöltés és klíma karbantartás Klíma beépítés Klímaszerelés OXOX Klímaszerelés Klíma beszerelés akár 2 napon belül! Légkondícionáló szerelés szolgálatások Gázkészülék szerelés Épületgépészet Budapest Fűtés javítás Kondenzációs gázkazán Gázszerelés gyorsszervíz Burkolás - Parkettázás Olcsó lakásfelújítás tökéletes kivitelben Burkoló Mester - Fürdőszoba, nappali, kert és terasz burkolás