menü

Klíma akció OBI

Klíma akció OBI-ban is gyakran előfordul és természetesen onnan is betudjuk szerezni új készlékét a beszerelést megelőzően, amit egész Pest megyében vállalnak profi szerelőink, rövid határidővel, kedvező áron, garanciálisan, márkától függetlenül.

Hívjaügyfélszolgálatunkat!+36 (20) 611 8463Állunk
rendelkezésére!
Klíma akció OBI Klíma akció OBI

Klíma akció OBI

Klíma akció OBI-ban és más hipermarketekben is gyakran előfordul, ám az nem jelenti azt, hogy azt bárki meg veheti csak úgy. Ha kinézett egy akciós klímakészüléket az OBI-ban, amit szeretne felszereltetni otthonába, keressen minket bizalommal és mi örömmel segítünk mindenben. Cégünk kiváló klímaszerelő szakemberei több, mint 20 év tapasztalattal a hátuk mögött, vállalják klímák teljeskörű munkálatait, többek között annak beszerzését és beszerelését. Mindezt márkától- és típustól függetlenül.

Mivel már különböző dokumentumokkal igazolni kell, hogy egy szerelő befogja szerelni a készüléket - ha laikus embereként megszeretnénk vásárolni - egyszerűbb és célszerűbb egyből szakembereinkre bíznia. Ugyanis, ha a klíma akció OBI-ban van éppen és Ön kiszemelt egy készüléket, akkor mi azt betudjuk akár onnan is szerezni. Ugyanakkor, mi is tudunk Önnek készüléket ajánlani és lehet, hogy jobb áron, akár 10 év gyártói garanciával is.

Ha klímát szeretne vásárolni, hívjon minket bizalommal és kollégáink, egy ingyenes helyszíni konzultáció keretein belül kimennek a helyszínre, felmérik az épület adottságait és átbeszélnek Önnel minden fontos tudnivalót, hogy pontosan mit is szeretne Ön. Ezt követően pedig, ha az OBI-ból szeretné még mindig a készüléket, akkor munkatársaink onnan fogják beszerezni, majd egy Önnek is alkalmas időpontban beszerelni azt.

Szakembereink precízen és megbízhatóan, rövid határidővel dolgoznak, igen kedvező áron. Munkájukra pedig garanciát l és számlát adnak. Mindezeken felül pedig, amennyiben velünk szerelteti be készülékét, az első tisztítást ajándékba adjuk. Budapesten és Pest megye minden településén egyaránt számíthat ránk. Bármiben is lehetünk segítségére, keressen minket bizalommal és akár már egy héten belül élvezheti új klímáját. Várjuk és örömmel fogadjuk megkeresését.

Ha igénybe venné a segítségünket vagy bármilyen megválaszolatlan kérdése lenne, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat munkanapokon 08:00 - 18:00 óra között a +36 (20) 611 8463 telefonszámon vagy írjon nekünk emailt az info@nozo-klima.hu címünkre és szakembereink örömmel megválaszolják kérdését.

Ajánlatkérés
Klíma akció OBI

Hogyan tudunk klímát venni az OBI-ban?

Ha valaki klímát szeretne vásárolni, akkor szinte biztos, hogy áruházban szeretné megvásárolni. Sokan gondolják azt, hogy szerelőktől vásárolni nem jó dolog, hiszen biztos, drágábban adják a klímát. Épp ezért megnézik a kedvenc (barkács)áruházuknak a kínálatát, elmennek, majd szembesülnek azzal, hogy nem ilyen egyszerű klímát vásárolni. 

A klíma vásárlás ma már nem úgy történik, hogy bemegy az OBI-ba, kiválasztja a Midea legújabb klímáját, kifizeti, hazaviszi, majd szól a szerelőnek, hogy szerelje be. A valóság az, hogy azt fogják mondani az OBI-ban, hogy csak akkor vásárolhat, hogyha rendelkezik egy tanúsítvánnyal, miszerint már van szerelő, aki beszereli Önnek a klímát. Erről a kormányrendeletről bővebben a klímavásárlás szabályai cikkünkben olvashat.

Segítünk a klímaválasztásban!

Klímavásárlás szerelőtől

Klímaszerelő cégként, mi természetesen vállaljuk a klímáknak a beszerzését is. Nálunk mindig van egy telefonos egyeztetés (ingyenes), amely során megbeszéljük, hogy az Ön igényei szerint és otthona adottságai szerint milyen lenne a tökéletes klíma. Már árat is tudunk Önnek mondani, de a következő lépésként, a helyszíni felmérés során (ingyenes, ha mi szereljük be a klímát) már konkrétumokat fogunk mondani. Egyszerűbb szerelő cégtől vásárolni klímát, de további előnyei is vannak a szerelő cégnek.

Mi adunk tanácsot. Egy barkácsáruházban dolgozó, ugyan tud valamennyire segíteni, azonban azaz ember, aki már több évtizede foglalkozik klímákkal, nagyobb rálátással rendelkezik. Mi nap mint nap klímákkal foglalkozunk, így szinte kapásból tudunk klímát ajánlani a minket felkereső ügyfeleknek. Az a klíma, amit mi ajánlunk, biztos, hogy teljesen kifogja elégíteni az igényeit. Az ajánlásba beletartozik az, hogy az otthonát is felmérjük. Így még pontosabb klímát tudunk Önnek javasolni. Ráadásul ez a szolgáltatásunk ingyenes, hogyha minket kér fel a klíma beszerelésére.

Klíma akció OBI
Klíma akció OBI

Klímaszerelés igény szerint

Ha egyedi igényei vannak, mi azzal is tudunk foglalkozni. Mindig olyan klíma készüléket ajánlunk, ami tökéletesen lefedi az igényeket. Ha egyedi kívánságai lennének a klímával kapcsolatban, akkor feltétlenül minket keressen meg. Ha barkácsüzletben vásárol, akkor az ott meg vett klímát Önnek kell haza szállítania. Ebbe beletartozik az is, hogy be kell cipelnie a lakásba stb. Ha tőlünk vásárol klímát, akkor semmit sem kell cipelnie, mi mindent megoldunk. A klíma készülékekre általában csak gyártói garancia van. Ez gyártótól és készüléktől függ, a pár évtől- tíz évig terjedően van garancia. 

Ha minket választ, akkor ez kiegészül egy év szerelési garanciával is. Továbbá, ha minket kér fel, akkor biztos lehet benne, hogy a beszerelést követő első tisztítás ingyenes lesz általunk. A tisztítás nagyon fontos dolog. Ahhoz, hogy a klíma sokáig jól működjön elengedhetetlen évente minimum egyszer, de inkább kétszer kitisztítani. Ezt fontos, hogy mindig szakember végezze el, hiszen csak úgy lesz szakszerű. Ilyen esetben keressen fel minket. Vásároljon tőlünk klímát, így teljeskörű szolgáltatásban részesül, amibe beletartozik egy ingyenes tanácsadás, egy ingyenes felmérés, valamint egy ajándék klímatisztítás.

Szeretne többet tudni?

Terveivel kapcsolatban szeretne egyeztetni egy szakemberrel? Kíváncsi, hogy mennyi ideig tartana a munka elvégzése? Pontosan milyen összeggel kell számolnia? Esetleg a kiválasztott klímával kapcsolatban szeretne érdeklődni? Hívja ügyfélszolgálatunkat munkanapokon 08:00 - 18:00 között és kérje szakemberünk segítségét.

+36 (20) 611 8463

Szeretne egyedi árajánlatot kapni? Kattintson a szöveg alján lévő gombra és adja meg a nevét, email címét, telefonszámát és írja le részletesen miben is lehetünk az ön segítségére. Fontos, hogy telefonszámot mindenképpen adjon meg, illetve a leírásban jelölje meg, hogy szükség esetén milyen időpontban hívhatja szakembereinket, ha az szükséges.

Online ajánlatkéréshez kattintson ide!

A legjobbakkal szövetségben.

Számunkra fontos, hogy ügyfeleink a legjobb szolgáltatást kapják, de mi értelme a jó szolgáltatásnak, ma maguk a készülékek nem jók? Mi csak olyan készülékeket ajánlunk minden ügyfelünknek, amelyek a mi általunk generált szintet elérik, vagy meglépik. Szerencsére a gyártóknak is céljuk, hogy jó termékeket állítsanak elő, ezért rengeteg márkától tudunk ajánlani klímákat. Mindegyik gyártóval kapcsolat állunk, éppen ezért nagyon könnyen tudunk információt szerezni, vagy épp pótalkatrészeket. Minden ügyfelünknek a lehető legjobb, az igényei mérten a legjobb készüléket ajánljuk, mert tudjuk, hogy egy klíma vásárlása egy legalább 20 évre szóló döntés. Válasszon a felsorolt márkáink közül, és már el is kezdhetjük a közös munkát!

Azonnali hívás +36 (20) 611 8463
Klíma javítás Budapest Klímaszerelés Budapesten Klíma gázfeltöltés és klíma karbantartás Klíma beépítés Klímaszerelés OXOX Klímaszerelés Klíma beszerelés akár 2 napon belül! Légkondícionáló szerelés szolgálatások Gázkészülék szerelés Épületgépészet Budapest Fűtés javítás Kondenzációs gázkazán Gázszerelés gyorsszervíz Burkolás - Parkettázás Olcsó lakásfelújítás tökéletes kivitelben Burkoló Mester - Fürdőszoba, nappali, kert és terasz burkolás